Leidy Klotz: Substract. The Untapped Science of Less. Flatiron Books, 2021
(For English, scroll down)
Az ember biológiai, kulturális, gazdasági és politikai okokból örökké “összeadásban” gondolkodik. Akkor is, amikor a “kivonás” bölcsebb és előremutatóbb lenne. Helyes dolog-e, ha az egyéni és közösségi morál alapját a felhalmozás adja? Leidy Klotz mérnök-viselkedéskutató a negatív előjelű döntések erejéről.
Leidy Klotz figyelemre méltó egyéniség. Nem csupán azért, mert egyszerre mérnök és viselkedéskutató: amerikai létére a futball európai változatának szerelmese, aki tanulmányai alatt elsőosztályú labdarúgó volt és még könyvet is írt a fociról. Tudományos előmenetele ettől a legkevésbé sem szenvedett csorbát, szerzőnk a Virginiai Egyetem professzora, kezdettől a legmagasabb presztízsű szakmai folyóiratokban, köztük a Nature és Science hasábjain publikál, beválasztották a 40 legígéretesebb 40 év alatti tudós közé. Elméjét egy látszólag modern probléma foglalkoztatja, a felhalmozás mánia. Miért gondolkodik a Homo sapiens örökké “összeadásban”, miért nem képes többször “kivonást” alkalmazni? A téma mindig időszerű volt, ám a szélsőséges materializmus, az információ-túlterhelés és a végtelennek tűnő komplexitás korában még inkább azzá vált. Substract (kivonás) c. könyvét egyszerre tartják a viselkedéstudomány, a design, a környezetvédelem, az üzleti irodalom, az oktatás és a közgazdaságtan új klasszikusának.
Az ember felhalmozási mániájának mélyre nyúló gyökerei vannak. Az első a biológia: az erőforrások gyűjtése és felhalmozása hozzásegíti az egyént, hogy választottja számára bizonyítsa genetikai nagyszerűségét. A másik ok a kultúránk: szeretünk magunknak és közösségeinknek emlékműveket emelni, minden létező tudásunkat leírni és megosztani, tárgyakkal berendezni és otthonosabbá tenni a világot. Mindezek szintén örökös és tudattalan felhalmozáshoz vezetnek. A harmadik ok a gazdaság. Bár a lehetőség adott, hogy feleslegessé vált holmijainkat értékesítsük, e nehéz és körülményes dolog –nem használt eszközeink tízből kilenc esetben a nyakunkon maradnak. A politikusoknak is nehéz a dolguk, amikor összeadás helyett kivonásban kell gondolkodni.
A politikai gazdaságtan lelke, hogy az új rendszerek, intézmények bevezetése mindig magában foglalja új érdekközösségek létrejöttét, újabb szavazók megszólítását. Bárminek a megszüntetése esetén a hatás még akkor is közvetett és kétesélyes, ha az emberek (például egy rossz szabályozás eltörlésekor) jól járnak vele.
Mindezek a törvényszerűségek a történelem korábbi korszakaiban is a világunk alkotóelemei voltak –ami új, hogy a 20. század nyugati filozófiája hozzákötötte a morált a felhalmozáshoz. A neoliberalizmus hajnalán Harry Truman amerikai elnök a “több élelmet, több ruhát, több építőanyagot, több gépi erőt” jelölte meg a jobb élet legfőbb indikátoraiként, s a század második felére meg is érkeztünk a növekedés, mint örökös alapcél mindennapi megéléséhez. Klotz szerint a “több” mára öncéllá vált, boldogabbak nem lettünk, miközben a “kevesebb” számos esetben jobb életminőséget jelentene.
Gondoljunk a fogadalmainkra: hány kezdődik közülük azzal, hogy valamiből többet csinálnunk majd, és hány úgy, hogy kevesebbet? Jó példa a meetingek világa is: minél elfoglaltabb valaki, annál fontosabb embernek tűnik önmaga és környezete számára, miközben e mutatónak sem a hatékony munkához, sem a tartalmas élethez nincs köze.
A Kis Herceg szerzője, a katonai felderítő pilóta Antoine de Saint-Exupéry bölcsessége jut eszembe: “a tökéletességet nem akkor érjük el, amikor már nem tudunk mit hozzáadni valamihez, hanem akkor, amikor már nem tudunk mit elvenni belőle”. Életünk, munkánk és társadalmunk javítására irányuló törekvéseink során mindig csak hozzáadunk. Pedig a kivonás nem azt jelenti, hogy kevesebbet teszünk a céljainkért. Inkább annyit tesz, hogy a cselekvés előtt többet gondolkodunk.
For biological, cultural, economic and political reasons, humans are forever thinking in terms of adding, even when subtracting would be wiser and more forward-looking. Is it right for individual and societal morality to be based on accumulation? An engineer-behavioral researcher on the power of ‘negative’ decisions.
Leidy Klotz is a remarkable individual. Not only because he is both an engineer and a behavioral scientist —for an American, he is a lover of the original version of football, was a professional player and even wrote a book about the phenomenon of (as they say in the States) ‘soccer’. His scientific career has not been affected in the least by this strange commitment; our author is a full-time professor at the University of Virginia, has published in the most prestigious journals including Nature and Science, and has been selected as one of the 40 most promising scientists under 40. His mind is occupied by a seemingly modern problem, the mania for accumulation. Why does Homo sapiens think forever in ‘addition’ and why is it unable to apply ‘subtraction’ more often? The topic has always been timely, but in an age of extreme materialism, information overload, and seemingly infinite complexity, it has become even more so. His book, Substract is already considered a new classic in behavioral science, design, environmentalism, business literature, education, and economics.
The human obsession with hoarding has deep roots. The first is biology: collecting and hoarding resources helps an individual prove his genetic greatness to his chosen one. The second reason is our culture: we like to build monuments to ourselves and our communities, to describe and share all our existing knowledge, to furnish the world with objects, and to make the world more homely. All of this also leads to perpetual and unconscious hoarding. The third reason is economics. Although we have the opportunity to sell our unnecessary belongings, this is a difficult and cumbersome thing – nine out of ten of our unused items remain on our shoulders. Politicians also have a hard time when they have to think in terms of subtraction instead of addition.
The soul of political economy is that the introduction of new systems and institutions always involves the creation of new communities of interest and the appeal of new voters. In the case of the abolition of anything, the effect is indirect and doubtful, even if people benefit from it (for instance, when a bad regulation is abolished).
All these laws were also components of our world in earlier periods of history - what is new is that Western philosophy of the 20th century linked morality to accumulation. At the dawn of neoliberalism, US President Harry Truman identified “more food, more clothing, more building materials, more machine power” as the main indicators of a better life, and by the second half of the century we had arrived at growth as a permanent basic goal for everyday living. According to Klotz, “more” has now become an end in itself, we have not become happier, while “less” would in many cases mean a better quality of life.
Think about our resolutions: how many of them start with doing more of something, and how many start with doing less? The world of meetings is a good example: the busier someone is, the more important they seem to themselves and their environment, while this indicator has nothing to do with either effective work or a meaningful life.
The wisdom of a relatively well-known military reconnaissance pilot named Antoine de Saint-Exupéry, author of The Little Prince, comes to mind: “perfection is not achieved when we can no longer add to something, but when we can no longer take away from it.” In our efforts to improve our lives, work, and society, we always add. However, subtraction does not mean doing less for our goals. Rather, it means thinking more before acting.
Pont a boldogság keresésének külsőségek általi elérésének illúziója is alapot adhat a felhalmozásra. Hogyan lehetne a “A kevesebb több. “ -et értékként divatossá tenni? Elgondolkodtató.